Bemutatkozás - Reklámhordozóknak


Üdvözöllek Kolléga!

Birkás Ferenc vagyok. 1985 –óta foglalkozom járművezető-oktatással. Először másodállásban kezdtem az oktatást elméleti és gyakorlati oktatóként. Később egyéni vállalkozó lettem és főállásúként az oktatással foglalkoztam, és foglalkozok a mai napig is.

Péter fiam is már több mint 10 éve a szakoktatói pályán tevékenykedik szintén főállásban. Tehát, azt kell mondanom, hogy elég jól ismerjük a szakma szépségeit, árnyoldalait, nehézségeit és persze a költségeit.

A szakmai rész eléggé leszabályozott, és változtatni nem nagyon tudunk rajta, viszont a költségek lefaragásán tudnék nektek segíteni, esetleg plusz jövedelmet biztosítani számotokra.

Lehet, hogy nem is gondoltatok még rá, de oktató járműveitek mind kihasználatlan reklámfelületek. Tudom, hogy rengeteget ültök az autóban, városi forgalomban tolatgatva vagy egy zsúfolt parkolóban forgolódva járjátok a város útjait. Rajtam keresztül hirdető partnereink is megismerik munkátokat, és szeretnék igénybe venni szolgáltatásaitokat.

És máris elérkeztem az említett segítséghez.

Az egész ország területén, hirdető partnereink meghatározott összeg ellenében szeretnék igénybe venni reklámozói szolgáltatásaitokat.

Tudom, tudom! Ilyenkor az első gondolat az, hogy nem ragasztgatjuk össze az autót. A fényezés. Az eltávolíthatóság…stb. Ezért mi csakis mágnes alapra helyezett reklámanyagot biztosítunk hordozó járműveink részére.

Ez a megoldás:
- ugyanolyan szép és esztétikus, mint a matrica.
- felhelyezése egyszerű, áthelyezése másik jármű esetén pillanatok alatt megoldható.
- könnyen tisztítható.
- NEM károsítja a jármű karosszériáját!

 
Ajánlatunk néhány konkrét példával:
            1 reklámozó jármű     1 reklámmal     havonta     10.000.-Ft        évente      120.000.-Ft
            1 reklámozó jármű     2 reklámmal     havonta     20.000.-Ft        évente      240.000.-Ft
            1 reklámozó jármű     5 reklámmal     havonta     50.000.-Ft        évente      600.000.-Ft
 
Ugye, nem is hangzik rosszul?
 
A reklámanyag készen érkezik hozzátok költségmentesen, csak fel kell helyezni a kocsira.
Nektek csupán annyi a dolgotok, hogy csatlakozzatok jól működő csapatunkhoz, amennyiben felkeltettük érdeklődéseteket.
(c) tanulokocsireklam.hu, 2015

Készítette:
Com&Com2005 Bt, Bagi László